Egy orosz katonai vezető elsőként nevezte meg offenzívájuk második szakaszának céljait: erre kel készülni

Az orosz hadseregnek a “különleges hadművelet” második fázisában teljes ellenőrzése alá kell vonnia a Donyec-medencét és Dél-Ukrajnát.

Ezt Rusztam Minnyekajev vezérőrnagy jelentette ki, az orosz központi katonai körzet megbízott parancsnokhelyettese pénteken, a Szverdlovszk megyei hadiipari szövetség éves ülésén.

„A különleges művelet második szakaszának kezdete óta, amely most kezdődött, szó szerint két nappal ezelőtt, az orosz hadsereg egyik feladata, hogy megvalósítsa a teljes ellenőrzést a Donyec-medence és Dél-Ukrajna felett” – mondta.

A tábornok, aki az első hivatalos személy orosz részről, aki nyilvánosan megnevezte az offenzíva második szakaszának céljait, elmondta:

A Donyec-medence feletti ellenőrzés szárazföldi folyosót hoz létre a Krím felé, és érinti az ukrán hadsereg létfontosságú létesítményeit.

A Dél-Ukrajna feletti ellenőrzés pedig kijáratot biztosítana az orosz fegyveres erők számára a moldovai Dnyeszter mentéhez, ahol szerinte az orosz ajkú lakosság elnyomására utaló jelek mutatkoznak.

Erre válaszul Moldova már be is kérette az orosz nagykövetet: az ország vezetői aggódnak ugyanis egy jelenleg még Moldovához tartozó területért.

A mintegy félmillió lakosú Dnyeszter melléki Köztársaság, amelyet a nemzetközi közösség nem ismer el, a Szovjetunió összeomlását követően, rövid polgárháború után kivált Moldovából.

Moszkva gazdaságilag és katonailag is támogatja a régiót. Moldova úgy gondolja, hogy az oroszok ezt a területet is ellenőrzésük alá kívánják vonni.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: részben MTI)