Durva részletek derültek ki a Nagy Ő sztárjának rejtélyes haláláról! Lovas Annabella titokzatos idegennel találkozott: “Megismerkedett egy…”

A rendőrök hónapokig tartó nyomozás után az Interpolnak küldött fogminták alapján azonosították, hogy A Nagy Ő egykori sztárja, Lovas Annabella holttestére bukkantak a Kanári-szigeteken.

Bár a hatóságok elismerték, hogy még mindig nem biztosak a halál pontos okában, az már megkérdőjelezhetetlen, hogy a 2021-es párkeresőben feltűnt nő életét veszítette – írja a Blikk.

A lap most megszólaltatta a 2021-es Nagy Ő nyertesét, Szala Laurát, aki jó barátságot ápolt Annabellával.

Laura így nyilatkozott róla: “2024 végén maga hozta nyilvánosságra a rákbetegségét, amiről természetesen tudtam, és azt hiszem, ezzel a megbetegedéssel kezdődtek nála a komolyabb gondok. De mentálisan korábban sem volt nagyon erős.

Amikor utoljára beszéltünk említette, hogy Törökországban megismerkedett valakivel, de a részleteket személyesen akarta megosztani velem.

Most már tudom, hogy a történetnek nem lett jó vége” – hangsúlyozta Szalai Laura.

“Nagyon bánom, hogy nem kerestem meg az elmúlt egy évben a családját, holott valahol legbelül ott motoszkált bennem, hogy valami nincs rendben. De miatta nem tettem meg, mert tudtam, hogy távolságot akar tartani tőlük” – ismerte be.

Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok korábbi kajakos, Tóth Dávid szívéért versengő hölgy a halála előtt többször is eltűnt, utoljára 2025. február 23-án jelentették be, hogy nyoma veszett.

Íme egy tudósítás a haláláról:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Kiemelt kép: TV2)