Az ukrán külügy keményen beszólt Orbán Viktornak: “Nem a szankciók teszik tönkre Európát, hanem…”

Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő Facebook bejegyzésében keményen bírálta Orbán Viktor szankcióellenes politikáját.

A magyar kormányfő legutóbbi videójában azt közölte, hogy az Oroszország elleni szankciók lényegében hatástalanok, jobban fájnak Európának, mint az oroszoknak.

Orbán sokat mondó videóját ide kattintva tudod megnézni és meghallgatni.

Nyikolenko a következőket írja: “Ukrajna nem ért egyet azzal a véleménnyel, hogy az Oroszország elleni nemzetközi szankciók hatástalanok.

Szeretném emlékeztetni Önöket, hogy ezeket az intézkedéseket válaszul vezették be az Oroszország által hazánk ellen indított teljes körű háborúra.

Ez a háború már több tízezer ukrán életét követelte, több százezer kritikus infrastrukturális eszközt tett tönkre, és emberek millióit kényszerítette otthonaik elhagyására.

A magyar miniszterelnök nem kérheti az Oroszország elleni szankciók feloldását.” Kicsivel később így folytatja: “A szankciók segítenek felelősségre vonni az agresszor államot a bűneiért, és gyengítik a háború folytatására való képességét.

A Kreml gázválságot hozott létre Európában, hogy aláássa az európai országok jólétét.”

Végül a következő gondolatokkal zárja bejegyzését: Felszólítjuk a partnereket, hogy mihamarabb fogadják el az Oroszország elleni uniós szankciócsomagot, szüntessék meg a szankciós rendszer megkerülését szolgáló kiskapukat, és növeljék tovább a nehézfegyverek mennyiségét az ukrán hadsereg számára – hangsúlyozta az ukrán külügyi szóvivő.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!