Neje fel se tudott kelni az ágyból, ám ő kikezdett az ápolónővel: őrület, hogy végződött az ügy

Greg Ormondroyd és felesége, Donna élete látszólag nem is lehetett volna boldogabb: négy gyerekük volt, a férjnek jó állása.

Egy nap aztán a feje tetejére állt minden: Donna súlyos agyvérzést szenvedett, melynek következtében kómába zuhant.

Donna néhány hét múlva szerencsére felébredt a kómából, ám vegetatív állapotba került.

Hazamehetett, de állapota továbbra sem engedte, hogy gondoskodjon magáról, egy ápolónőt kellett fogadni mellé, aki a nap 24 órájában vigyázott rá.

Donnának reflexei ugyan voltak, de nem reagált semmire, és az érzelmeit sem tudta kimutatni.

Az ott lévő ápolónő, Anne Robinson néhány hónap múlva szerelmi kapcsolatba bonyolódott a férjjel, Greg Ormondroyddal.

Az ápolónő már a kórházat is otthagyta és végleg odaköltözött Greghez és a gyerekekhez.

Donna családját érthető módon rettenetesen felháborította az eset és jogi lépéseket kívánnak tenni az ügyben.

A pár azonban nem érzi kínosnak kapcsolatukat, sőt még egy tévéműsorba is elmentek, hogy megvédjék szerelmüket:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Nyitókép: thesun.co.uk)