Alföldi Róbert megható bejegyzésben búcsúzik Bogdán Lászlótól: “megmutatta mindannyiunknak, hogy…”

Alföldi Róbert fájó és megható Facebook posztban búcsúzott barátjától, Bogdán Lászlótól, Cserdi polgármesterétől, aki pár órával ezelőtt elhunyt.

A posztot most TELJES TERJEDELMÉBEN közöljük:

“Ha a világ bármikor is jobbá és emberibbé tud válni az csak az olyan különös embereknek köszönhető, mint amilyen Bogdán Laci volt.

Az olyan embereknek, akik sem istent, sem embert nem ismerve – és ugyanakkor Istent és embert is sokkal jobban ismerve, mint talán bármelyikünk -, csak mennek előre, tűzön és vízen át, erővel, szinte már fájó erővel, de mennek, mert tudják, hogy hova kell eljutni ahhoz, hogy a világ jobb és emberibb legyen.

A Laci olyan volt, mint egy keleti guru és egy keresztény angyal, egy tűzpalossal álló térítő és egy hatalmas családot szeretettel néző és óvó apa keveréke. Minden pillanatban, minden mondatában, minden gesztusában ez mind egyszerre ott volt. Mert belülről, onnan, abból az őstudásból tudta, hogy neki mi a dolga itt a földön, hogy a legönzetlenebbül, de kompromisszumot nem ismerve, a tényeket soha el nem hallgatva a valóságot soha nem színezve tudta, hogy jobbá lehet tenni a világot. És ő jobbá tette.

És megmutatta mindannyiunknak, hogy csak duma van, mert meg lehet csinálni.

Hogy mindannyian ugyanazok vagyunk és ugyanannyit érünk, és eljuthatunk bárhova.

Mert „csak” egy olyan ember kell hozzá, mint a Laci.

Egy olyan különös és kiválasztott ember, aki jobbá és emberivé tudja tenni a világot.

És akinek nincs más dolga, aki egyedül van legnagyobb harcaiban, legfeljebb Isten, aki rá tud nézni, és meg tudja simogatni a lelkét.

Az ilyen kiválasztottaknak valahogy nem jut erő és idő önmagukra, hogy éljék a bogdánlaci életüket, mert más dolguk van.

És elfáradnak.

De drága Laci, elvégezted.

És elfáradtál.

És elmentél.

Te döntöttél, mint mindig.

Nagyon bízom bene, hogy nyugalmad van már.

És az Isten, olyan színes, mint az a póló, amit szó nélkül nekem adtál, amikor Cserdiben megjegyeztem, hogy milyen jó póló. Pár perc múlva már egy másik volt rajtad, ezt meg nekem adtad.

Egy nagyon színes, boldog póló, amin Jézus mosolyog.

Biztos vagyok benne, hogy Jézus mosolyog rád.

BOGDÁN LÁSZLÓ, kedves barátom – NAGY EMBER VOLTÁL.

Köszönjük, mindannyian, romák és nem romák, mindannyian.

ölellek robi

( A fotó 2015. április 13-án készült Cserdiben
Forrás: Cserdi Község facebook oldala )