A maszkviselésen kívül ennek a 3 szabálynak a betartására kérik a boltosok a vásárlókat:

A szombattól kötelező előírás hatásairól kérdezték az iparági szereplőket. Az egyik szakszervezeti vezető egyes szabályok önkéntes betartását kérte a vásárlóktól.

Nem vetette vissza a lakossági fogyasztás novemberben felpörgött lendületét a szombat óta újra érvényes maszkviselési kötelezettség, a boltokban a múlt hét végén is a megszokottnál többen vásároltak – írta a Magyar Nemzet kedden iparági tapasztalatokra hivatkozva.

Mindenhol tele vannak az áruházak, nem fogyatkoztak meg a vásárlók a maszkkötelezettség miatt, legfeljebb olyanok mulasztották el viselni az első napokban, akik elfelejtették vagy nem követték figyelemmel az új szabályt, ezért nem volt náluk a maszk.

A boltosok kérésére mindenki együttműködött – jelezte a lapnak Bubenkó Csaba, az Együtt.hu munkavállalói érdekképviselet elnöke.

A cikk szerint a kiskereskedelmi üzletekben jellemzően megfelelő az átoltottsági szint, ezért egyelőre nincs olyan ágazati szereplő, ahol kötelezővé tennék a Covid-19 elleni vakcinát a munkavállalóknak. Ezzel együtt a láncok nagyon szigorú biztonsági intézkedésekkel folytatják a szezont.

A szakszervezeti elnök hangoztatta: “közeledünk a karácsonyhoz: jön a bronz-, ezüst-, aranyvasárnapi nagyobb forgalom, a Mikulás-napi akciózás, a karácsonyi ajándékvásárlási roham, vagyis számolni kell a tömegek jelentette kockázatokkal.

Az oltások felvétele mellett ezért rendkívül fontos az alábbi három szabály betartása a vásárlók részéről:

a megfelelő távolságtartás, a családonként egyszemélyes, gyors beszerzés az előre megírt bevásárlólista alapján, emellett töltsünk minél rövidebb időt a zárt terű helyeken.”

Bubenkó Csaba elmondta: most is lesz olyan üzlet, amely délig lesz nyitva szenteste napján, lesz, amelyik délután kettőig és olyan is akad majd, amely ki sem nyit aznapra.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI – Balogh Zoltán)