A 42 éves nő hármasikreket várt, az orvosok kérték, vetesse el az egyik babát: nem hallgatott rájuk

Christy és párja, Ryan nagyon szomorúak voltak, mivel fennállt a lehetőség, hogy sohasem tudják átélni a szülővé válás csodáját.

Évek óta hiába próbálkoztak, Christy csak nem akart teherbe esni, ráadásul már 41 éves is elmúlt.

Úgy döntöttek, hogy mégsem adják fel, és tovább próbálkoznak, ezúttal a mesterséges megtermékenyítéssel.

És akkor megtörtént a csoda! A beavatkozás sikeres volt, a pár öröme pedig határtalan volt, mikor az orvosok közölték velük, hogy az ultrahangon 2 magzatot is látnak!

Ám a 12. héten az egyik orvos felfedezett egy harmadik babát is, ez azonban már nem volt annyira jó hír.

Így ugyanis fennállt a veszélye annak, hogy a háromból akár két baba is meg fog halni!

Épp ezért az orvosok azt javasolták Christynek, hogy vetesse el az egyik babát, hogy a másik kettő egészségesen születhessen meg.

A pár rengeteg vívódás és ébren töltött éjszaka után visszautasította az abortuszt, és kiderült, jól tették: Christy ugyanis három egészséges csöppségnek adott életet:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!