Az ikonikus Trabant 601-est tesztelt egy autós: tövig nyomta a gázt és csak bámult, hogy mennyi a végsebesség

Az egykori NDK-ban gyártott Trabant 601-est szinte minden magyar ismeri, még azok is, akik 2000 után születtek. A 70-es, 80-as, 90-es évek elképzelhetetlenek voltak ezek nélkül a kétütemű, pöfögő “csodák” nélkül.

Még dal is született a Trabantról, az Exotic együttes kissé szarkasztikusan énekelte a Magyarországon is népautónak számító márkáról, hogy “Trabantban szállni élvezet, gyorsabban száll mint a képzelet.”

Nos, úgy tűnik, hogy a dalszöveg végre tényleg igaz lett, hiszen még maga a tesztelő is elámult, mennyit volt képes kihozni, az alábbi, 1979-ben gyártott, tehát már 43 éves Trabant 601-es gépjárműből.

Valószínű, hogy az itt tesztelt modell az átlagosnál sokkal jobban fel van szerelve, de így is élvezet nézni, ahogy a gyárilag 100 km/h-s végsebességű autó eléri a közel 120-as tempót:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!