3 hónap őrült lángolás, aztán villámgyors kihűlés jellemző ezekre a csillagjegy párosokra. Te köztük vagy?

Ebben a cikkben 9 olyan csillagjegy párost mutatunk be, akiknek ugyan az első pár hónapja olyan lehet, mintha egy tündérmesébe csöppentek volna, azonban az idő leteltével minden átfordul, és mondhatni rémálommá válik.

1. Kos és Rák

Ez a két jegy a tűz és víz kombinációját testesíti meg. Eleinte a forró romantika jellemzi a kapcsolatukat, amelyben minkét oldalról erős elvárások vannak a másik felé. Mindez azonban kevés ahhoz, hogy hosszú távú kapcsolattá fejlődhessen a dolog. Talán az elején úgy gondolják, hogy igaz szerelemre találtak és soha nem fogják megbánni, amit együtt átéltek, de hamar rájönnek, hogy egyszerűen nem egymáshoz valók.

2. Bika és Rák

Kezdetben úgy érzik, hogy teljesen azonos a világlátásuk és mindenben egyet tudnak érteni. Nagyon erősen összefonódnak egymással. Szeretik az otthon nyugalmát és mindketten eléggé ragaszkodó típusok. Van azonban egy probléma, ami leküzdhetetlen. A Rák változó természete és rendkívüli érzékenysége nem fér össze a Bika makacsságával.

3. Ikrek és Ikrek

Két forgatókönyv létezik. Az izzás két Ikrek között vagy nagyon kivételes vagy teljesen végzetes eredménnyel járhat. A kapcsolatuk tele van hibáztatásokkal és veszekedéssel és valahogy soha nem lesznek képesek átélni a nyugodt otthon hangulatát. Egyikük sem az a megbízható, hűséges és elköteleződésre képes fajta. Haraggal és szakítással válhatnak el.

4. Szűz és Ikrek

Teljesen különböznek egymástól és ez már a kezdetek kezdetén megérződhet a kapcsolaton. Annak ellenére, hogy mind a Szűz, mind az Ikrek optimistán áll hozzá a kapcsolathoz, végül nem lesznek képesek sokáig kihúzni egymás mellett. Konfliktusok és veszekedések? Nagyon is gyakran meg fognak történni és szinte képtelenek lesznek felépülni belőle.

5. Rák és Oroszlán

Ha Rák vagy, akkor ne számíts arra, hogy egy Oroszlánnal jól ki fogsz jönni. Az elején talán úgy érzitek, hogy egy igazi tündérmesébe pottyantatok, de idővel egymás után jönnek majd a nehézségek, amelyek mindent tönkretesznek. Az érzelmes Rák képtelen elviselni egy Oroszlán arrogáns és támadó megnyilvánulásait. Szinte lehetetlen, hogy boldog életük legyen együtt.

6. Nyilas és Ikrek

Mindkét jegy erős személyiséggel rendelkezik és egyikük sem hagyja magát a másikkal szemben. Ahhoz, hogy boldogok lehessenek együtt, meg kell, hogy mutassák egymásnak mind a rossz, mind a jó oldalukat. Bár ebben egészen ügyesek, abban már kevésbé, hogy a másikban nem tetsző dolgokat tolerálják. Éppen ezért, bár eleinte minden nagyon jól alakul, végül a büszkeségük miatt szét fognak válni.

7. Oroszlán és Skorpió

Mindketten nagyon büszkének és magabiztosnak tűnnek, de belül nagyon is különbözőek. Az önbizalomhiány meg fog mutatkozni a veszekedéseikben és a szélsőséges helyzetekben, így nagyon rossz hangulatot fog előidézni kettejük között. Ami kezdetben jónak tűnt, az hirtelen darabokra hullhat. Óvatosnak kell lenned, ha egy ilyen kombinációban vagy benne.

8. Bak és Mérleg

A Bak és a Mérleg hasonló aggodalmakkal küzd és hasonlóan vonzódnak az életben mindenhez, ami szép. Ez a hasonlóság fogja őket egymáshoz közelebb hozni. Bár a kapcsolat elején úgy tűnhet, hogy minden rendben van, hamar rájönnek, hogy a természetük mégiscsak túlságosan különböző. Bár tudják, hogy hogyan töltsék el együtt kellemesen az idejüket, mégis annyira feszültté válik közöttük a légkör és olyan sokat veszekednek egy idő után, hogy véget vetnek a kapcsolatnak

9. Halak és Bika

Mind a Halak, mind a Bika mély érzelmeket táplál egymás és a kapcsolat iránt a kezdeti stádiumban. Néhány hét múlva azonban a Halak határozatlanságába beleun a Bika. Idővel kiderülnek olyan apró részletek egymásról, amiket egyikőjük sem képes tolerálni a másikban. Ezekből kellemetlen és értelmetlen viták születnek, amik végül ahhoz vezetnek, hogy viharosan és fájdalmasan szakítanak egymással.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: tudasfaja.com)