Szeretett volna átbújni a korlátok alatt, ám egy dologgal nem számolt: ezt biztos egy életre megjegyzi

Az eset Lengyelországban történt, és a hölgy, akit megtréfált a korlát, ezután biztos kétszer is megnézi majd, hogy hol szeretne átbújni.

Magyarországon is rengeteg helyen találkozhatunk ehhez hasonló korlátokkal, bár ilyen eset kérdéses, hogy itthon előfordult-e.

Pedig nagyjából ilyn korlátot sokszor látni például megállókban – melyek egyfajta védelemül szolgálnak az ott várakozók számára.

Hazánkban is sok olyan esetet látunk, amikor valaki átugrik ezeken a korlátokon, vagy megpróbál átbújni alattuk.

A videóban szereplő hölgy is ez utóbbit szerette volna tenni, ám kellemetlen meglepetés érte.

Kiderült ugyanis, hogy ez a korlát nem csupán fémrudakból állt, a rudak közé plexiüveget helyeztek el.

Valószínű annyira tiszta és áttetsző volt ez a felület, hogy a nő nem vette észre, hogy ebben az esetben van valami a korlátok között.

Szerencsére a hölgy nem sérült meg, és az biztos, hogy máskor majd még figyelmesebb lesz.

Nézd csak:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!