A főnök leszidja a próbaidős új munkatársat. Aztán rájön, milyen irgalmatlan nagyot hibázott:

Mikor este bezárt a bolt, a főnök összehívta a munkatársakat és megkérdezte a férfit hány ügyfele volt aznap.

A férfi a cipőjét bámulta és szégyenlősen válaszolt:

“Egy.”

A főnök nagyon mérges lett, egyáltalán nem volt megelégedve ezzel.

“Csak egy?” Nálunk a dolgozók 20-30 ügyféllel foglalkoznak a nap folyamán, össze kell szednie magát ha itt akar holnap is dolgozni., különben eltűnhet” – mondta a főnök.

A férfi nagyon aggódott de azért még mindig szégyellte eredményét.

Aztán a főnök megkérdezte, mennyi volt a bevétele ebből az egy vásárlóból.

A férfi válaszolt a kérdése és ez nemcsak a főnököt, hanem az összes munkatársait ledöbbentette.

“42 millió forintot”.

A főnök most szóhoz sem jutott:

“42 millió forintot! Mit adott el neki?

A férfi ezt válaszolta:

“Ok, szóval először csalikat adtam el neki, aztán horgászbotot, amivel tudja használni a csalikat. Aztán megkérdeztem, hová meg horgászni és azt magyaráztam el neki, hogy akkor vegyen egy hajót ő pedig elment a hajó osztályra ahol vett egy hajót és motort is. Aztán elmondtam neki, hogy kell majd egy nagyobb autó amivel a hajót vontatja, mert a mostani kocsija nem elég erős, ekkor pedig átmentünk a kocsi osztályra és vett egy Volvo-t.”

A főnök felkiáltott:

“Tehát a vásárló azért jött be, hogy csalit vegyen Ön pedig eladott neki egy hajót és egy kocsit.”

A férfi csendesen válaszolt:

“Nem nem, igazából tampont akart vásárolni a barátnőjének, de aztán én azt mondtam: ” Na barátom, akkor a héten hoppon maradsz, jobban teszed, ha elmész horgászni.”

A férfit másnap előléptette a főnök.

Ez a vicces történet emlékeztet minket arra, hogy soha ne ítélkezzünk a külsőségek alapján.

Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák! 

(Forrás: csodalatos.co)