Miközben felújították az alagsort, egy zöld uzsonnásdobozt találtak: kinyitották és levegő után kapkodtak

Azok számára, akik egy régebbi házban éltek, mindig elgondolkodtató, hogy találunk-e valamilyen rejtett kincset a padláson vagy az alagsorban. Egy pár számára ez az álom valósággá vált.

A pár fotókat készített az izgalmas felfedezésükről, és „branik12” néven kiposztolták az Imgur-on.

“Szóval a családom és én a házunkban éltünk, amelyet néhány éve vásároltunk“ – írta „branik12” Imgur felhasználó. “A ház a 40-es évek végén épült.“

A pár már átépítette az első és a második emeletet, most itt volt az ideje, hogy megcsinálják az alagsort.

Ahogy eltávolították az alagsor mennyezetét, az évek során felépült vastag porréteg alól valami előbukkant.

Amint letisztította a port, észrevette, hogy egy zöld, régies uzsonnás doboz volt a mennyezetbe ékelődve.

Kihozta a dobozt a napra, és a feleségéért kiáltott, hogy jöjjön, és nézze meg, amit talált.

Úgy érződött, mintha valami lenne a doboz belsejében, nem volt nehéz, de azon tűnődtek, hogy vajon régi újságokkal vagy magazinokkal van-e tele?

A szerencsés pár több viaszpapírba bújtatott csomagot fedezett fel.

A bőröndben lévő március 25-i Cleveland Plain Dealer újság azt sugallja, hogy 1951-ben rejtették el.

Alig várták, hogy kinyissák a csomagot és közelebbről megnézzék.

Kibontották az első csomagot, és sok-sok húsz dolláros bankjegyeket találtak benne.

“Ezen a ponton kiakadtunk“ – írja. “Ez nem velünk történik! Mit csinálunk? Hol vannak a kamerák?“

“A második csomagban nem volt egyetlen húszas sem. Mind ötvenes volt! Mi történik itt? Itt akár 5 lepedő is lehet!“

“Várj!!!! A harmadik csomagban 100-asok vannak!!!! Ez hihetetlen!!!”

A bankjegyek némelyike ritkább volt, mint a többi. Minden bankjegyet 1928-1934 között bocsájtottak ki.

Mennyit ér?
“A következő órák a leltározásról és a Google keresésről szóltak. Úgy döntöttem, hogy szükségünk van arra, hogy a speciális bankjegyeket felbecsüljék, és beszéljünk egy ügyvéddel arról, hogyan kell eljárni.

Abban az időben a házaspár keményen próbálta kifizetni a jelzálogaikat, így ez hatalmas segítség volt.

Egy héttel később az élet visszatért normális kerékvágásba (mindent figyelembe véve), és a lakástulajdonos visszatért az alagsor átalakításához.

De ez sem ment a terv szerint, mivel talált egy második dobozt, ami kétszer olyan nehéz volt, mint az első!

“A feleségem dolgozott, amikor megtaláltam ezt, úgyhogy meg kellett várnom, hogy hazaérjen, hogy kinyissuk.“

A teljes összeg körülbelül 45 000 dollár volt, és egy bankszámlára helyezték el, amely a jelzálogaik kifizetését segíti majd.

Milyen szerencsés pár! Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: 5percblog)