Gyémántpor és 24 karátos arany: még a vécé is ragyogni fog Emilióék fürdőszobájában, elárulták, milyen lesz

Nagyon úgy tűnik, hogy ez az év a nagy átalakulásokról szól Emilio, azaz Jellinek Emil számára. Júliusra 74 kilóval lett könnyebb, tehát igencsak nagy változás következett be a testalkatában.

Most pedig – feleségével, Tinával együtt – a házukat szeretnék egy kicsit megváltoztatni, kicsinosítani. Ennek érdekében Takács Csaba mester véleményét és javaslatait kérték ki, hogy ő vajon milyen tippet adna a fürdőszoba felturbózásához. Minderről így mesélt Emilio:

„Szeretnénk a kádat, mosdókagylót, WC-t kicseréltetni valami igazán egyedire. Csabi – ismerve minket – figyelmünkbe ajánlotta a különleges, arany színárnyalatú berendezéseket, amik azonnal megtetszettek. Különleges fényük van, ami nem kopik el, köszönhetően a 24 karátos aranynak és a hozzáadott ipari gyémántpornak” – közölte Emilio.

A zenész felesége, Tina azonban szeretne eloszlatni minden félreértést: nem nagyzolásból vagy sznobság miatt választották az arany színt, egészen más volt az ok:

“Nem szeretnénk, ha bárki is azt gondolná, hogy azért választunk ilyen szanitereket, mert jó dolgunkban már nem tudunk mit csinálni. Szó sincs erről! A különlegessége tetszik ezeknek, a mi otthonunkhoz, a mi házunkhoz ez passzol is, hiszen az arany szín több helyen visszaköszön. Ez nem egy szokványos fürdőszoba lenne így, mi pedig szeretjük, ami egy kicsit más, mint a többi” – mesélte Tina a Sláger TV-n futó Drága Családom című tévéműsorban.

(Fotó: Sláger TV)

Kíváncsiak vagyunk milyen lesz a megújult fürdőszoba, reméljük, készítenek majd róla néhány képet, és akkor mi is beszámolhatunk majd róla.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Nyitókép: TV2)