A fiatal nőt felfogadták, hogy gondoskodjon a babájukról: a szülők a mai napig emlegetik a tettét

A huszonkét éves Kiersten Miles New Jersey-ben éppen befejezte a főiskolát és elkezdett dolgozni, mint dajka, hogy fizetni tudja a számláit.

A három gyermekes szülők, George és Farra Rosko úgy gondolták, hogy szükségük van egy jó bébiszitterre a nehéz időkben a családnak:

a legfiatalabb gyermeküket, a kilenc hónapos Taliát veleszületett epeútelzáródással diagnosztizálták (az epe a májból nem tud kiválasztódni), és a kezdeti kezelés nem ment túl jól.

Amikor felvették Kierstent, még nem tudták, hogy ez a lány milyen jót fog tenni a családdal.

A család várta a máj donort, amely megfelelő Talia számára. Vártak és vártak, de az idő fogytán volt.

Az orvosok azt mondták nekik, hogy Talia lehetséges, hogy nem éli meg a második születésnapját, ha nem kap májátültetést hamarosan. Kierstent megdöbbentette, amikor hallott erről.

A lány még csak három hete volt a családnál, de már nagyon szerette őket – főleg ezt az aranyos kislány.

Ahogy jött, hogy megértse a helyzetet, hozott egy érzelmi döntést. Azt akarta, hogy vizsgálják meg, hogy alkalmas e májdonornak Talia számára. Egyszerűen nem tudta tétlenül nézni, ami történik.

Kiersten átgondolta, majd beszélt a Rosko családdal.

Eleinte úgy gondolták, hogy a szép, fiatal dada nem érteti a helyzet súlyosságát – szervet adományozni nem olyan dolog, mint vért adni.

Ez magában foglal egy hosszú operációt, a helyreállításhoz szükséges időt, és egy bizonyos kockázatot. “Ne akard ezt a vizsgálatot elvégeztetni magadon, ha nem állsz készen a következményekre.” – mondta neki a család.

De kiderült, hogy Kiersten már utána nézett a dolgoknak. Már tudta, hogy mit csinál, és komolyan gondolta. Így készült a találkozóra, hogy a fiatal nőt megvizsgálják.

Kiderült, hogy alkalmas volt májdonornak.

Most már megkezdték az előkészületeket. Az egész eljárás 14 órán át tartott, és Kierstennek még egy hetet bent kellett a kórházban tölteni. Egy heggel jött ki, de neki ez csak egy kis áldozat, hogy a kislány életben maradjon.

További habozás nélkül haladtak előre, és a műtét sikeres volt mindkettőjük számára.

Mind a dada és a most 16 hónapos kisgyermek jól vannak.

Kiersten nem csak egy életet mentett meg, hanem egy egész családot. Micsoda nagylelkű tett ez egy ilyen fiatal lánytól!

Tetszett? Akkor ne felejtsd el megosztani!