Az orvos aggódva figyeli az ultrahangot és drámai szavakat intéz a párhoz: “dönteniük kell”

Ivanna és David Cardenas Gutierrez többször is megdörzsölték szemüket, miután ránéztek az ultrahangfelvételre.

Aztán meg alig akartak hallani a fülüknek, mikor az orvos közölte velük a nagy hírt: egyszerre négy gyermek szülei lesznek.

Ez bizony annyira ritka dolog, hogy minden 700 000 szülésből csupán egyszer fordul elő hogy az anya négyesikrekkel várandós.

Ezt sem volt egyszerű feldolgoznia a fiatal párnak és máris jött az újabb sokk: Ivana még csak a 27. hétben járt, ám a négy közül az egyik baba, Gabriel nem kapott elegendő oxigént, így az állapota kritikus volt.

Dönteniük kellett: vagy hagyják, hogy teljen az idő, és a babák fejlődjenek, növekedjenek, így a másik három csecsemő túléli a születést, de a negyedik magzat meghal, vagy mind a négy babát idő előtt hozza világra Ivanna, így azonban az összes gyermek túlélési esélye lecsökken 40 százalékra.

A pár úgy döntött, hogy amíg van esély arra, hogy mind a négy baba élve megszülessen, addig nem szeretnék egyiktől sem elvenni az élet lehetőségét. Így a korai császározást választották.

Végül mind a négy baba túlélte! Az orvosok alig akartak hinni a szemüknek. Ivanna egészséges négyesikreknek adott életet a vártnál négy héttel korábban.

Jó pár év múltán is továbbra is mind a négyen egészségesek.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!