A baba 500 grammot nyomott, órái voltak hátra az életéből: az orvosnak örült ötlete támadt, és láss csodát, bejött

Amikor Pixie megszületett, mindössze 500 grammot nyomott és a kisbabának még legalább 12 hetet kellett volna az anyukája hasában töltenie, de az élet másképp rendelkezett. Az anyja, Sharon Grant éppen a 28. hetében volt, amikor komplikációk következtek be a köldökzsinór és a placenta miatt.

Bár Sharon terhességéből három hónap maradt, a sebészek kénytelenek voltak végrehajtani egy sürgősségi császármetszést, hogy megpróbálják megmenteni a baba életét.

Amikor világra hozták, kisebb volt az egész baba, mint az anyuka tenyere.

A legnagyobb probléma az volt, hogy az orvosoknak nem volt felszerelésük, mi elég kicsi lett volna, hogy a babát melegen tartsa. Ekkor az egyik orvos meglepő ötlettel állt elő:

Azt javasolta, hogy a babát tegyék egy műanyag zacskóba!

Mivel jobb ötlet nem volt, a babát a helyi boltban vett zacskóba helyezték, és így vitték az intenzív osztályra. Annyira gyorsan történtek a dolgok, hogy egy zacskót használtak, ami éppen kéznél volt.

Holott ez őrült ötletnek tűnhet, vagy legalábbis furcsának, az eljárást már korábban is alkalmazták. A koraszülött babák teste túl gyorsan veszít folyadékot. Ezért ha zacskóba tesszük őket, az jobban melegen tartja a testüket, mint a szokásos takaró!

Az anyuka 18 napig a kezében sem tarthatta a csecsemőt, mert abba is belehalhatott volna. De igazi harcos lévén túlélte, és végül egészséges baba lett belőle. Most nagyon boldog a család!

Milyen nagyszerű példa arra, hogy a legjobb ötlet nem mindig a legszebb.

Az orvosok csak egy nejlon zacskóval mentették meg a kis Pixie életét. Figyelemre méltó.

Ez a videó bemutatja, hogyan mentheti meg egy műanyag zacskó egy kisbaba életét:

Oszd meg ezt a történetet, hogy tisztelegjünk minden csodálatos orvos előtt!