Váratlanul elhunyt a gyönyörű szépségkirálynő, még nem közölték, mi okozta pontosan a halálát

Egész Amerika értetlenül áll az egykori szépségkirálynő, Leanza Cornett halála előtt. Az 1993-ban a Miss America szépségversenyt megnyerő hölgy szerdán hunyt el, és halálának pontos oka egyelőre nem ismert.

A halála hírét a Miss America Organisation közölte a Facebookon: A bejegyzésben a halál okáról nem írtak, de egy Cornett-tel kapcsolatos Facebook-csoportban az olvasható, hogy súlyos fejsérülés után kellett kórházba szállítani.

Az egykori szépségkirálynő 49 éves korában vesztette életét, és az alábbi megemlékezés olvasható róla az előbb említett Facebook bejegyzésben: “Leanza lelke fényes és ragyogó volt, nevetése pedig mindenkit elkápráztatott”.

A hölgy a 90-es évek végén felkapott sztár volt, számos műsort vezetett, többek között a híres Entertainment Tonight-ot, sőt, filmekben és sorozatokban is vállalt kisebb szerepeket, feltűnt a Segítség, felnőttünk!, vagy a Helyszínelők egy-egy epizódjában is.

Mi most az 1993-as szépségverseny egy részletével emlékezünk rá, ahol az ő fejére került végül a korona:

Nyugodjon békében.