Haladékot kaptak a TAJ-szám érvényesítésére azok, akik tartoznak: közel 55 ezer embernek válhat fizetőssé az egészségügy hamarosan

Idén február 12-től lépett hatályba az a jogszabály, amely szerint a társadalombiztosítási járulékot legalább fél éve nem fizetők számára a tajszám érvénytelenítése után fizetőssé válik az egészségügyi ellátás.

Ennek ellenére közel egy hónap haladékot kaptak tajszámuk érvényesítésére azok, akik legalább hathavi egészségügyi szolgáltatási járuléktartozást halmoztak fel – közölte Hohn Krisztina LMP-s képviselő írásbeli kérdésére Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

“Az adóhivatal a több mint hathavi tartozást felhalmozók részére további, közel egy hónapot biztosított arra, hogy csökkentsék tartozásuk összegét, vagy méltányossági alapon kérjék annak mérséklését, elengedését” – írta Tállai. A névsort március tizedikén küldte el az adóhivatal a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapnak, ahol még összevetik azt a saját nyilvántartásukkal is, majd érvénytelenítik az érintettek TAJ-számát.

Március 10-én kevesebb mint 55 ezer adózó tartozott több mint hathavi összeggel – azaz idén mintegy 48 ezer forinttal –, míg a február 26-i adatok még csaknem 76 ezer hátralékost mutattak.

Ugyanakkor az államtitkár arról is tájékoztatta a képviselőnőt, hogy a NAV további közel egy hónapos haladékot adott a tartozóknak, hogy csökkentsék a hátralékuk összegét, vagy méltányossági alapon kérjék annak mérséklését, elengedését.

Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla!