Új pártot alapít Vona Gábor: itt a videó a nagy bejelentésről
|Új pártot alapít Vona Gábor, mindezt egy videóban jelentette be a legnagyobb videómegosztó portálon.
Aláhúzta: Kialakult bennük egy jövőkép, hogy lehet a középkor helyett reformkor Magyarországon, egy önszerveződő Magyarország, egy önbecsüléssel bíró társadalom, egy egyetemes magyarság.
Az egykori és leendő pártvezető hangsúlyozta: nem ideológiák mentén gondolkodnak, hanem politikai szemlélet mentén, amit úgy hívnak, hogy reformkoriság.
Vona Gábor fehívta a figyelmet: konkrét ügyek mentén készítenek majd törvényjavaslatokat, amik megkülönböztetik őket a többi politikai szervezettől.
“Látva azt, ami a világban zajlik, átélve a környező világ problémáit, látva a hazai politikai kiúttalanságát, ezt az együtthatást, ha egészében vizsgáljuk, akkor nem maradt más, mint hogy ennek a közösségnek, a Második Reformkor közösségnek, ki kell lépnie a civil közélet kereti közül, és be kell lépnie a pártpolitikába.
Kezdett kirajzolódni a civakodó Magyarország helyett, egy egységes ország képe” – mondta. Politikai szemléletüket „reformkoriságnak” nevezték el, amivel egyesíteni szeretnék az országot.
Vona és társai realizálták azt is, hogy tudnak mást mondani a többieknél, időközben pedig kialakult egy „identitásuk” is.
„Jegyezzétek meg a 2RK-t (Második Reformkor), mert sokat fogjátok hallani a jövőben!” – zárta mondandóját Vona Gábor.
Itt a videó a bejelentésről:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!