Több megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki: kétszer is gondold meg, mielőtt elindulsz otthonról
|Vasárnap a déli, kora délutáni óráktól zivatarok kialakulására kell számítani – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.
A Dunántúlon valamivel kisebb számban fordulhatnak elő, keletebbre már nagyobb területen, és várhatóan a keleti, északkeleti megyék fölött rendszerbe is szerveződnek.
Zivatarokhoz elsődlegesen viharos kifutószél (ált. 60-90 km/h, de elsősorban keleten, északkeleten néhol akár 90 km/h feletti károkozó szélrohamok) kísérhet, azonban lokálisan nagy csapadék (20-25 mm), illetve jégeső (1-2 cm) is társulhat hozzájuk.
Emellett a Dunántúl nyugati, északnyugati részén a déli, délnyugati irányú szelet zivatartól függetlenül is kísérhetik viharos (ált. 60-70 km/h-s, de néhol akár 70 km/h-t kissé meghaladó) lökések a délután második feléig. Az esti, késő esti órákra elhagyják a zivatarok az országot.
A zivatarok tekintetében a keleti megyékben másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológia, mint ahogy ezen a térképen is látszik.
A hétfőre virradó éjszaka második felében délnyugat, dél felől újabb csapadéktömb érkezik, amely a déli, délutáni órákig leginkább az ország délkeleti felét, kétharmadát érinti:
A csapadékzónához főképp az Alföldön társulhat zivatartevékenység, illetve néhol intenzív csapadék is (rövid idő alatt ~ 15-25 mm).
A déli óráktól a Dunántúl északi és nyugati vidékei fölött is kísérheti a záporokat dörgés, villámlás.
Hétfőn az esti órákban várhatóan mindenütt lecsengenek a zivatarok – zárul az előrejelzés.
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
(Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat)