Szörnyű hír jött Reviczky Gáborról! Ő maga erősítette meg a szomorú fejleményt!
|Reviczky Gábor fanyar humorának segítségével kivételes művészi erővel formálja meg a groteszk, ironikus karaktereket, de karcos hangja és hűvös arcvonásai alkalmassá teszik a negatív figurák eljátszására is.
Számos filmben és tévéjátékban szerepelt, sokat foglalkoztatott szinkronszínész. Robert De Niro és Jack Nicholson általában az ő hangján szólal meg.
Azt már kevesebben tudják róla, hogy négyszer házasodott. Egyik felesége Sir Kati, színésznő volt. Negyedik feleségét, Krisztinát 1999-ben vette feleségül
Három lánya (Annamária, Nóra, Bora) és egy fia (Zsombor), és négy unokája van
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Reviczkynél 2022 decemberében diagnosztizáltak prosztatatrákot, és azóta sajnos nem javult az állapota, sőt!
Bár nemrég átesett egy műtéten, később kiderült, hogy ez nem volt elég a gyógyuláshoz, ugyanis áttéteket találtak nála.
Emiatt hat kemoterápiás kezelést is kapott. A 75 éves, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész négyféle gyógyszert szed.
Ennek ellenére a színjátszást gyógyírnek tekinti, így mégis elvállalt néhány szerepet, sőt, két filmben is főszerep vár rá. Azonban sajnos most újra kórházba került.
A szörnyű hírt ő maga erősítette meg a colore.hu portálnak: “Igaz, most jöttem ki a kórházból, de holnap mehetek is vissza” – jegyezte meg szűkszavúan, majd arra is reagált, romlott-e az állapota.
“Nem szeretnék erről bővebben nyilatkozni, éppen elég rémhír terjeng erről” – jelentette ki határozottan a csodálatos színész.
Mielőbbi és tartós gyógyulást kívánunk Reviczky Gábornak, még sok ilyen gyönyörű versmondást szeretnénk hallani tőle:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: MTI)