Szörnyű halált halt a gyönyörű, brazil szépségkirálynő: a boncolás ad majd választ, mi történt pontosan

A korábbi Miss Brazil szépségkirálynő, Gleycy Correia még áprilisban ment el egy magánklinikára, hogy mandulaműtétet végezzenek rajta.

Értesülések szerint mindössze néhány nappal a műtét után szövődmények léptek fel a macaéi szépségkirálynőnél, amely erős vérzést, majd szívrohamot okozott.

Szívmegállás miatt a fiatal nő csaknem két hónapot töltött kómában egy magánklinikán, majd ezt követően, június 20-án meghalt.

A meseszép hölgyet 2018-ban választották brazil szépségkirálynővé, azóta pedig igencsak ismert lett a világ több pontján is.

Correia több mint 52 000 követővel büszkélkedhetett az Instagramon, fiókját a családja vette át, miután kómába esett.

A barna szépség szegénységbe született Brazíliában, és közösségi oldalain beszélt szerény gyerekkoráról. Innen sikerült kitörnie azzal, hogy megnyerte a brazil szépségversenyt.

Correia 8 évesen kezdett dolgozni, manikűrös volt egy környékbeli szépségszalonban. Tinédzserként kezdett részt venni a helyi szépségversenyeken, majd végül 23 évesen állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Gleycy holttestét a macaé-i Törvényszéki Orvostani Intézetbe küldték boncolásra. A család jó ismerőse, Jak Abreu lelkész, a közösségi médiában azt írta, hogy Correia rokonai szerint, a műtét során orvosi műhiba történt.

A boncolás eredménye után vélhetően tudni fogják majd a halál pontos okát. Nyugodjon békében.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gleycy Correia PMU (@gleycycorreia) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Gleycy Correia Instagram oldala)