Szlávik János: a brit variáns súlyosabb megbetegedést okoz, ez a 4 tünet jellemző rá leginkább
|Súlyosabb megbetegedést okoz a koronavírus brit mutációja, és körülbelül öt évvel csökkent a kórházba kerülők átlagéletkora – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerda reggel.
Szlávik János elmondta, a brit mutáns veszélyesebb variáns, ezért jut nagy szerep a védekezésnek. Az elkövetkező néhány hétben mindenkinek nagyon kellene vigyáznia magára – emelte ki.
A szakemberek megállapították, hogy a brit mutánsnál erőteljesebb a láz és a köhögés, a fejfájás és az ízületi fájdalom. Ez azt jelenti az infektológus szerint, hogy mutánsoknál változik a “klinikai kép”, ráadásul a brit variáns esetében nőtt a halálozás aránya is. Kitért arra: a beoltottakat és a betegségen átesetteket együtt kell vizsgálni ahhoz, hogy megállapítsák a betegség ellen immunisak csoportját. A fertőzésen átesettek hivatalos számát körülbelül hat-hétszeres szorzóval kell vizsgálni, hiszen ennyien lehetnek, akik nem is tudják, hogy korábban elkapták a betegséget.
A védelmi intézkedéseket az oltás beadása után is be kell tartani
“Azonban a koronavírusra jellemző, hogy újra lehet fertőződni, tehát nem tudjuk pontosan, mit jelent, ha valaki átesett rajta, hogy az mennyi ideig véd, melyek azok a mutatók, amelyek bizonyítják, hogy ők védettek vagy nem védettek a fertőzéssel szemben” – hangsúlyozta Szlávik János.
Hozzátette: bár a járvány folyamatos, dinamikus mozgásban van, már nem az a kérdés, hogy “mi fogunk győzni”, csak az, hogy mikor.
Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla!
(Forrás: MTI)