Sokkoló, milyen betegsége lehet Károly királynak: megszólaltak a szakemberek

Egyre több olyan fotó lát napvilágot az újdonsült brit királyról, mely aggodalomra ad okot.

Károlynak feltűnően meg vannak dagadva az ujjai a kezén, az uralkodó saját bevallása szerint is virsliujjai vannak.

Több szakértő is úgy gondolja, III. Károly király a dactylitis nevű betegségben szenved:

„A tünet akkor jelentkezik, ha felbomlik a szövetközti folyadék termelésének és elvezetésének egyensúlya. Emiatt a szövetek között vizenyő szaporodik fel.

Ez érinthet több szervet is, vagy koncentrálódhat egyetlen testrészre is” – írta nemrég a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat Károly király betegsége kapcsán – szúrta ki a Blikk.

Dr. Gareth Nye, a Chesteri Egyetem vezető oktatója is elmondta a véleményét a betegségről: szerinte akár ödéma is állhat a háttérben.

Ugyan a tünetek általában a lábakon jelentkeznek, de ritka esetben, mint ahogy III. Károlynál is, az ujjakon is láthatóak.

A királyi család több rajongója is nagyon aggódik Károly feldagadt ujjai miatt, íme egy újabb kép:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!