Rusvai Miklós megrázó előrejelzést közölt az újbóli maszkviselésről

A TV2 Mokka című reggeli műsorában augusztus 9-én hétfőn Rusvai Miklós virológus volt az egyik vendég. A műsorvezetők nem kerteltek sokáig, rögtön az esetleges újbóli maszkviselésről kérdezték a szakembert.

“Az a kérdés, hogy mikor vesszük föl újra a maszkot. Fölvesszük?”  – indított Pachmann Péter, Rusvai Miklós pedig az alábbi választ adta:

“Nagy valószínűséggel igen” – mondta ki a fájó előrejelzést a virológus. Azért gondolja így, mert szerinte ez a legenyhébb, személyi szabadságot korlátozó intézkedés.

“A maszk szükséges lehet a közterületeken, tömegközlekedésben, bevásárlóhelyeken” – folytatta Rusvai, azonban jó hírrel is szolgált a vírus közelgő, 4. hullámát illetően, ezzel kapcsolatban elmondta:

“A halottak, lélegeztetőgépen lévők, kórházban ápoltak száma még a második hullámot, tehát az egy évvel ezelőtti őszi hullámot sem fogja elérni.” „A fertőzöttek száma lehet, hogy igen, de a súlyos állapotba kerülőké nem” – hangsúlyozta.

“Aggódnia csak annak kell, aki nem immmunis, aki nincs oltva – figyelmeztetett Rusvai Miklós. Itt megnézheted a teljes beszélgetést:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!