Rusvai Miklós: kiderült, milyen vércsoportú emberek kerülnek nagyobb eséllyel kórházba és lélegeztetőgépre a vírus miatt

Rusvai Miklós víruskutató elárulta, hogy mely vércsoportokba tartozó emberek kerülnek nagyobb eséllyel kórházba súlyosabb tünetekkel, illetve lélegeztetőgépre, és ennek most már a tudományos magyarázatát is tudják.

A szakember az Inforádiónak elmondta, az A vércsoportúak, így az AB-sek is, miután azok is hordozzák az úgynevezett A vércsoport antigéneket, érzékenyebbek a koronavírusra, illetve annak légzőszervi formájára, magyarán gyakrabban kerülnek súlyosabb tünetekkel kórházba, és sűrűbben szorulnak lélegeztetőgépre.

“A legújabb kutatások ugyanis azt találták, hogy a vörösvérsejtek felszínén lévő, egyébként régóta ismert A antigének a tüdő hámsejtjein is kifejeződnek, és miután ezt kissé megváltozott formában teszik, a koronavírus képes a molekulákra rákapcsolódni, elszaporodni, károsítva ezáltal a szervet” – közölte Rusvai Miklós.

Vagyis a korábban már felismert ACE2 receptor mellett van egy másik tapadási lehetősége az A vércsoportú egyénekben, a tüdőhámsejtek felületén a koronavírusoknak. Következésképp a 0-s vércsoportúak kisebb százalékban vannak kitéve a súlyos betegségnek, és annak, hogy lélegeztetőgépre kerüljenek – hangsúlyozta a szakember.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla! 

(Kiemelt kép forrása: ATV Híradó)