Rubint Réka élő adásban fakadt ki: “Sajnálom és szánom azokat, akik azzal vannak elfoglalva, hogy…”

A Sláger Rádió reggeli adásában, a Sláger Reggeli című műsorban Rubint Ráka beszélt arról, hogy most telt be náluk a pohár a gyűlölködő kommentelőkkel kapcsolatban.

Réka a két műsorvezetőnek, Pordán Petrának és Viktorin Tamásnak mesélt arról, hogy mi volt számára az utolsó csepp a pohárban:

„7-8 éve van egy ilyen Facebook-csoport, amelyben az utálóink gyülekeznek. Egy ideig követtem, aztán úgy voltam vele, hogy csak energiát vesz el, nincs értelme ezzel foglalkoznom. Néha egy-egy kedves vendégem megmutatja, mi folyik ott és elképeszt. Még a live videóinkat is percről percre, szinte kikockázva kritizálják. Sajnálom és szánom azokat, akik azzal vannak elfoglalva, hogy mi történik más életében. Nyilván addig se kell a saját dolgaikkal foglalkozni. Ráadásul teszik ezt olyan gyűlölettel, haraggal, hogy biztos vagyok benne, egyesek orvosi kezelésre szorulnának” – mondta keserűen Rubint Réka, majd így folytatta:

„Rám mondhatnak bármit, de az, hogy a gyerekeinket bántják, ráadásul olyanok, akik a profiljuk alapján maguk is anyukák-apukák, nagyszülők… Milyen generációt nevel fel egy ilyen mocskolódó, frusztrált ember?” – tette fel a kínzó kérdést.

Néhány nappal ezelőtt Rubint Réka férje, Schobert Norbi is azt közölte, hogy keményebben fel fognak lépni a gyűlölködő kommentelőkkel szemben, és jogi útra terelik majd az elfogadhatatlan megnyilvánulásokat.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!  

(Kiemelt kép: Instagram – Rubint Réka)