Remek hírt közölt a nyugdíjasokkal a kormányszóvivő: erre lehet számítani februárban

Igazán remek hírt közölt a nyugdíjasokkal legújabb videójában Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

“Jó hír a nyugdíjasoknak: Korábban jöhet a postás februárban az emelt összegű 13. havi nyugdíjjal.

A megszokottnál három nappal hamarabb kezdődik a februári nyugdíjak, és azzal együtt a 13. havi emelt összegű nyugdíj postai kézbesítése” – mondta.

Szentkirályi Alexandra a videóban azt is közölte, mivel a postások egyszerre viszik ki a nyugdíjat és a 13. havi nyugdíjat, így jelentős összegű készpénzzel kell, hogy dolgozzanak.

Ezért természetesen több időre van szükség a kézbesítéshez, ez az oka annak, hogy korábban kezdik meg a nyugdíjak házhoz vitelét.

Bejelentette továbbá: azoknál nincs változás, akik banki utalással kapják a nyugdíjat. Az ő bankszámlájukon február 10-én jelenik meg a pénz.

A kormányszóvivő hozzátette: “Az év eleji, 15 százalékos nyugdíjemelés természetesen a 13. havi nyugdíjra is érvényes.

Ez azt jelenti, hogy februárban egy 208 ezer forintos átlagnyugdíj esetén, kétszer 208 ezer forint, vagyis 416 ezer forint érkezik” – szögezte le.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!