A lánybúcsún porig alázták a túlsúlyos lányt: most annyit fogyott, hogy fel sem ismerni

Az Angliában élő fiatal nő, Hannah Guthrie a barátja testvérének a lánybúcsúján vett részt, ahol a menyasszonyon és annak anyján kívül senkit nem ismert.

Épp ezért egy csomó ismeretlen ember előtt kapta az arcába a megszégyenítő mondatot, miszerint: Túl súlyos ahhoz, hogy felszálljon egy Segway-re (kétkerekű, elektromos meghajtású, rollerhez hasonlító eszköz). A Segway ugyanis maximum 114 kilót bírt el, Hannah pedig akkoriban 125 kilót nyomott.

Mivel nem szállhatott fel a járműre, arra kényszerült, hogy egy piknikpléden ülve nézze végig, ahogy a többiek szórakoznak.

„A takarón ülni, miután elmondtam több idegen vendégnek, miért nem csatlakozhatom, különösen megalázó volt, alig tudtam visszatartani a könnyeim” – mesélte a fiatal nő.

Hannah ekkor határozta el véglegesen: lefogy. Elhagyta a cukros ételeket, különösen a csokoládé habzsolását, ezek mellett pedig elkezdett edzeni is.

Lejárt az edzőterembe, úszni járt, sőt még egy tánctanfolyamra is beiratkozott. Ennek köszönhetően Hannah közel 40 kilótól szabadult meg, és azt mondja, akkor veszi észre leginkább, mekkora változáson ment át, amikor régi képeit nézegeti.

Valóban mindennél többet mond, ha összehasonlítjuk a Hannah-ról készült régi és új képeket:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!