Palik László ritkán látott, egyetlen lánya, Júlia már komoly, felnőtt nő: a képek arról árulkodnak, hogy nagyon hasonlít édesapjára

Palik László egyetlen lánya, Júlia még az első házasságából született, és már komoly, felnőtt nő, már 30 éves is elmúlt.

Az Exatlon műsorvezetője – csakúgy mint Marsi Anikótól született két fiúgyermekére -, lányára is nagyon büszke, ami nem is csoda, hiszen a hölgy biztonságpolitikai szakértőként és kutatóként dolgozik.

Júlia a Story magazinnak így nyilatkozott a szüleiről: “Nyolcéves koromtól az anyukám és az apukám külön élték az életüket.

Nem szeretek úgy fogalmazni, hogy elváltak, mert bár jogilag és technikailag ez történt, sosem éreztem, hogy csonka családban lennék.

Fantasztikusak a szüleim, a mai napig szeretik egymást, jó barátok.

Két intelligens ember lévén, időben felmérték, nekem is jobb lesz, ha nem együtt folytatják, mivel – furcsa mód – így tudták megtartani azt az egységet, ami a mai napig jellemzi a családunkat” – mesélte Palik László lánya.

Ha idejük engedi, futni is eljárnak együtt, apa és lánya, ezt Palik László egy közös kép segítségével is megörökítette a közösségi oldalán.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Palik László Hivatalos (@laszlo.palik) által megosztott bejegyzés

Oszd meg, hogy mások is láthassák! 

(Kiemelt kép: Instagram – Palik László)