Orbán Viktor újabb remek hírt jelentett be a szombati nagy nyitással és lazítással kapcsolatban: ennek sokan örülnek majd

Újabb szakaszhatárhoz érkezünk a járvány elleni küzdelemben, szombattól a kijárási tilalom kezdete éjfélre módosul, este 11 óráig lehetnek nyitva a boltok és a vendéglátóhelyek – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A fokozatos újraindítás következő lépései szombaton lépnek életbe

A kormányfő azt mondta, a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára megnyílnak a vendéglátóhelyek belső terei, a szállodák, a szabadidős létesítmények, állatkertek, múzeumok, mozik, színházak, edzőtermek és sportesemények, és ezeket a helyeket rokon kíséretében kiskorúak is látogathatják.

Csütörtök estére már több mint 3,91 millióan megkapták az oltásukat, ezért pénteken biztos eléri a négymilliót a beoltottak száma, így szombaton életbe léphetnek az új szabályok – közölte a miniszterelnök.

A védettségi igazolvány használatáról az emberek döntöttek a konzultáción

Felidézte: megkérdezték az embereket, és 65 százalék azt mondta, indokolt a különbségtétel a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és nem rendelkezők között. Ráadásul a nagykorúak között már többen vannak a védettek, és a többséghez kell igazodni – érvelt. Azt mondta, hogy az alkotmányossági aggályokat nem látták igazoltnak.

A magyar védettségi igazolvánnyal mindenhová lehet majd menni

A kormány felhatalmazta a külügyi tárca vezetőjét, hogy kössön kétoldalú megállapodásokat “a számunkra fontos országokkal” egymás védettségi igazolványainak elfogadásáról. Montenegróval és Szerbiával ez már meg is történt, és más államokkal is tárgyalnak. A magyar igazolvánnyal mindenhová lehet majd menni – jelentette ki. Hozzáfűzte: elterjedt, hogy a kínai vakcinával beoltottak nem utazhatnak majd nyáron, ez azonban “szamárság”.

Kiemelkedő a magyarországi oltások sebessége

Azt mondta, nem tudja, hogy az újraindítás következő lépcsőfoka 4,5 vagy 5 millió beoltottnál lesz-e. Utalt rá, hogy az emberek határidő esetén, például adóbevallásnál hajlamosak az utolsó percben “rohamozni”. Hasonló tapasztalható az oltásoknál is. Amikor úgy érzik, hogy jobb a helyzet, kevésbé sietnek a vakcinákért. Hangsúlyozta: már több az oltóanyag, mint ahányan kérik, erre büszkének kell lenni, mert Magyarország az egyetlen ilyen állam Európában.

Arról, hogy sportrendezvényt lehet tartani, lakodalmat azonban nem, Orbán Viktor azt mondta, hogy nem akarják kettéhasítani a násznépet, amelyben keverednek a védettek és a nem védettek.

Csütörtökön a horgászokkal is foglalkoztak, mert kiderült, hogy a süllő- és a balinfogási tilalom most jár le. Ezeket a halakat éjszaka fogják, így szombattól éjfél után is lehet horgászni.

A bértámogatás meghosszabbításáról és a beruházási támogatásokról

Megjegyezte, a támogatás “sosem elég”: aki kapja, mindig azt mondja, hogy adhattak volna többet is. Kijelentette: a gazdaság újraindításához elég támogatást nyújt a kormány. A sikerhez önmagában azonban nem, azért még sokat kell dolgozni: le kell küzdeniük akadályokat azoknak, akiknek hosszú ideig állt az üzletük. Ezért hosszabbította meg a kormány a bértámogatás időtartamát, és ezért ad beruházási támogatásokat – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla! 

(Forrás: MTI)