Orbán Viktor új videót küldött: “A dolgok nem néznek ki jól.” “Ez a javaslat úgy őrültség, ahogy van!”

Orbán Viktor is részt vesz az uniós tagállami vezetők soron kívüli, kétnapos csúcstalálkozóján, Brüsszelben.

A tévétársaságoknak már nyilatkozott arról, mi az a garancia, amire Magyarországnak szüksége van. Ezt a nyilatkozatot ide kattintva tudod megnézni.

Nemrég közösségi oldalára is feltett egy videót, melyben kemény szavakkal illette az asztalon lévő brüsszeli javaslatot, többek között, hogy az “úgy őrültség, ahogy van”

A magyar miniszterelnök az alábbiakat hangsúlyozta bejelentkezésében: “Most kaptuk meg az utolsó szövegjavaslatot. A dolgok nem néznek ki jól.

Most azt a megoldást akarja választani a tanács, hogy az embargó a tengeri szállításon érkező orosz olajra kiterjedjen, a csővezetéken érkezőre pedig ne. Ez Magyarországnak egy jó megoldás.

A másik dolog az, hogy ők azt kérik tőlünk, hogy olyan beruházásokat hajtson végre a MOL, illetve Magyarország, csővezetéképítés, finomító-átépítés, ami nagyon sok pénzbe kerül, de a termék, ami majd kijönne abból a finomítóból, drágább lenne, mint a mostani.

Tehát azt kérik tőlünk, hogy költsünk el rengeteg pénzt csővezeték- és finomítóépítésre, és ennek az legyen a vége, hogy a végén sokkal drágább benzinhez jussanak a magyar emberek.”

Ez a javaslat úgy őrültség, ahogy van. Ezt nevezem atombombának. Ezt nem engedjük, hogy bekövetkezzen.

Tehát azt hiszem, hogyha valakinek kompenzációt kell adnia itt, akkor azok nem mi vagyunk, hanem a Bizottság” – zárta üzenetét a kormányfő.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!