Orbán Viktor szerint ez a 3 legnagyobb próbatétel: “A nehézségek most igencsak nagyok, de…”

Ki kell bírni a próbatételeket és épségben át kell vinnünk hazánkat a túlsó partra, egymásba kapaszkodva és bízva az Úristenben, nem az áradatra, hanem mindig a partra figyelve – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten.

A megújult dunamelléki püspöki székház, református teológia és újjáépített kollégium átadása alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten a kormányfő kiemelte: ahol nagy a szükség, közel a segítség, és ez így volt azon a szörnyű napon is, amikor bejárták a Ráday kollégium kiégett folyosóit.

De már akkor ott volt a remény is, mert a tragédia másnapján azonnal megindult az adakozás, és alig telt el pár nap, több millió forint gyűlt össze a munkálatokra és a kollégisták megsegítésére – idézte fel.

Közölte: amikor a régi, Ráday utcai felőli bejáraton lép be az ember az épületbe, egy monumentális lépcsősor fogadja, amelynek első fordulójában egy szoborcsoport van a református hit hőseivel.

„Az ősök tekintete megmér bennünket, azokat is, akiket az ország vezetésére és megvédésére szólítja a kötelesség.” – mondta.

Orbán Viktor szerint a három legnagyobb próbatétel a háború, az éhínség és a járványok.

Kijelentette: ki kell állni és meg kell harcolni az igazunkért, „egyenként és nemzetként egyaránt”.

A nehézségek most igencsak nagyok, de ahol az ember ereje elfogy, ott „mindig kipótolja a kegyelem” – mutatott rá.

A kormányfő hangsúlyozta: bármilyen sötétek a felhők, bármilyen magasra csapnak a hullámok, és bármilyen legyőzhetetlennek tűnnek az akadályok, csak a zsoltár szavára kell hallgatni: bízzatok!

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: MTI)