Orbán Viktor nyíltan kimondta: “Októberben dől el, hogy Európa belesodródik-e a…”

A magyar ember úgy szokott gondolkodni, ha baj van, magára számíthat. Örül annak, hogy Brüsszelben próbálnak összeurópai megoldásokat kitalálni, de miután az a kérdés, hogy lesz-e villány vagy gáz, jobb, ha magunkra számítunk – szögezte le Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban.

Hozzátette, hogy a kormányát úgy irányítja, hogy a magyaroknak meglegyen minden eszköze az energiaellátás biztosítására.

A kormányfő kijelentette, hogy a nyugati háborús stratégia nem működik és erőteljesen bírálta annak négy pillérét. Szavai szerint: nem lehet nyugati segítséggel megvédeni Ukrajnát, a szankciók nem destabilizálták az orosz gazdaságot, de sújtják Európát. Ezért Európa háborús helyzet felé sodródik, a világ nagyobb tömege pedig nem áll az ukránok mellé.

Az emberek fogyasztáscsökkenéssel és az árak emelkedésével szembesülnek, utóbbi a miniszterelnök szerint “a háborús gazdaság előszobája”.

Ha Brüsszel nem talál megoldást, akkor októbertől háborús gazdaság lesz egész Európában” – mondta.

Lesz-e elég gáz itthon? Két és fél hónap van hátra a fűtési szezon kezdetéig – jött a kérdés. Orbán Viktor szerint egy új vita is nyílt Brüsszelben, ami arról szól, hogy “más országoktól vehessen el gázt egy ország akkor, ha az övé elfogy. Ez einstand és elutasítjuk” – fogalmazott.

Horvátországból az LNG-terminálon át évi másfél milliárd köbméter gázt hoz be Magyarország. Megnövelik a hazai gázkitermelést – “a készlet itthon csekély, ezért takarékoskodunk vele, de most kértük a cégeket, hogy emeljék a kitermelést”. A kormányfő reményei szerint még a nyáron meg lehet állapodni Oroszországgal a plusz 700 millió köbméter gáz megvásárlásáról.

“Gáz tehát lesz itthon. A baj az ár, az elmúlt napokban is 160-ról 200 dollárra ugrott fel a gáz ára. Fenn kell tartani a rezsicsökkentést és segíteni kell az embereknek, hogy lejöjjenek a gázhasználatról.”

Orbán Viktor közölte: harcolni fog a kormány, és nem tesz úgy, mint a korábbi kabinetek, amik kezüket széttárva azt mondták, nem tudnak mit csinálni a nyitott magyar gazdaságban, és csak azt magyarázták el a magyaroknak, hogy miért nem tudnak tenni semmit.

„Mi harcolni fogunk a recesszió ellen, harcolni fogunk, hogy a rezsi nem vigye el teljesen a választók teljes fizetését”.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!