Orbán Viktor legújabb videójában levette a maszkját, hiszen az év egyik leginkább várt hírét jelentette be

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton kora este a Facebook oldalára feltöltött videóban jelentette be, hogy elértük az ötmillió beoltottat. Ennek értelmében egy sor korlátozás szűnik meg.

Azt, hogy pontosan milyen enyhítések lépnek életbe, IDE KATTINTVA tudod elolvasni. Talán a két leglényegesebb, hogy megszűnik a kijárási tilalom, és az utcán, a közterületeken már nem kell maszkot hordani.

A miniszterelnök a videóban többek között elmondta: „Az Operatív Törzs úgy döntött, hogy a mai naptól nem kell maszkot viselnünk a szabad téren, az utcán sem, a köztereken sem, ez azt jelenti, hogy búcsút inthetünk a maszkunknak, elköszönhetünk tőle, itt a vége, fuss el véle, kedves maszk, viszontlátásra, goodbye”.

A kormányfő üzenetét itt teljes egészében is meghallgathatod:

A búcsú azonban azért még nem teljes, hiszen az üzletekben, plázákban és tömegközlekedési eszközökön egyelőre továbbra is viselnünk kell, de azért az valóban nagy lépés, hogy közterületen végre levehetjük, ezzel is visszakapva régi életünk egy darabkáját.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!