Orbán Viktor durva számot mondott: “Magyarországnak a következő 1-2 évben szüksége lesz 500 ezer új…”

A munkahelyek elsősorban a magyarokéi és a magyar gazdaságnak elsősorban a magyar embereknek kell munkát adnia, “csak utána jöhet mindenki más” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó 2023 című gazdaságpolitikai fórumán csütörtökön Budapesten.

A kormányfő beszédében kiemelte: Magyarországnak a következő 1-2 évben szüksége lesz 500 ezer új munkavállalóra és e tekintetben a belső tartalékok mozgósítására kell helyezni a hangsúlyt.

Azt mondta: van földrajzi tartalék, nem véletlen, hogy a nagy iparfejlesztési beruházásokat illetően Kelet-Magyarországra összpontosítanak.

Másrészt a mostani együttműködésre épülő európai uniós politikai hangulatot kihasználva, amely előnyben részesíti a regionális együttműködést és segít a határon túli magyar közösségekkel való kapcsolattartásban, mozgósíthatják az ottani munkaerő-tartalékokat – tette hozzá.

Orbán Viktor hangsúlyozta: nem adhatnak a külföldieknek előnyt a magyarokkal szemben, és csak ha ezeket a tartalékokat mind kimerítették, akkor beszélhetnek a vendégmunkásokról.

Meg kell tartani a magyar járműipart Magyarországon, és a szükséges gyártási technológiákat, gyárakat Magyarországon kell létrehozni – jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő hangsúlyozta: jelen pillanatban a magyar gazdaságtörténet négy legnagyobb beruházása zajlik egyszerre, közülük kettő a keleti országrészben.

Ezek fantasztikus, történelmi léptékű iparfejlesztési eredmények, amelyek néhány éven belül meg fogják hozni az eredményüket Magyarország keleti nagyvárosaiban – fogalmazott Orbán Viktor.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: MTI)