Orbán Viktor béremeléseket jelentett be: kiderült, kik kapnak jóval több pénzt

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban bejelentette, hogy jövőre jelentős béremelések várhatók több szektorban is. Konkrétumokkal is szolgált:

21 százalékkal emelkedik jövő januártól az ápolók, míg 20 százalékkal a bölcsődei és kulturális dolgozók, illetve a szociális ágazatban dolgozók bére. A pedagógusok 10%-os béremelést kaphatnak.

“A pedagógusoknak igaza van, 2013-ban nagy arányú emelés volt, de időközben a többi bér emelkedett, és az ő béreik hátrébb sorolódtak. Jövőre egy 10 százalékos béremelés lehet, és 2023. januárjától lehet nagyobb emelés” – mondta ezzel kapcsolatban a kormányfő.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy hitelből nem lehet bért emelni. “Nekünk teljesítmény kell, és akkor van fedezet a különféle emelésekre” – tette hozzá. A gazdaságpolitikának fontos eleme, hogy a gazdasági növekedés és a béremelések szinkronban legyenek, hangsúlyozta a kormányfő.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!