Orbán Viktor bejelentette: meghosszabbítják a kijárási tilalmat és a középiskolai digitális oktatást is, a dátumot is közölte, meddig
|Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában bejelentette: az operatív törzs úgy döntött, hogy a fennálló intézkedéseket, amelyek az életünket korlátozzák, február 1-ig meghosszabbítják.
“Nem szeretnénk rángatni a szabályokat, ahogy mások próbálják. A középiskolákban is marad a digitális oktatás február elsejéig” – közölte a kormányfő.
Felhívta a figyelmet rá, hogy ameddig nem érkezik elég vakcina, rendezkedjen be mindenki arra az életre, amit a jelenlegi keretek adnak.
A gazdaságról szólva a miniszterelnök kijelentette: „Nemcsak visszaállítjuk a korábbi munkahelyek számát, hanem több munkahelyet teremtünk, mint amennyit a vírus tönkretett”.
Sok gazdasági programot indított el a kormány, a cél azonban az, hogy a 2021-es év kiemelkedően jó év legyen a gazdaság szempontjából, a kanyarban előzni, ahogyan azt a jegybankelnök mondta.
Fogyasztás vagy beruházás támogatás kérdésében Orbán Viktor elmondta, ő az utóbbiban hisz. Tömeges visszaesés esetén bértámogatásokat is lehet adni, de a fő irány a beruházások támogatása, mert munkahelyek beruházásokból keletkeznek.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!