Ők a Koszovóban megsérült magyar katonák: megrázó fotók
|Tizenkét sérült magyar katonát kora délután hazaszállítottak Koszovóból a honvédség repülőgépével. A szerb tüntetők a helyhatósági választások után kitört zavargásban támadtak rá a NATO békefenntartóira. Többen lőtt sérülést szenvedtek, de a honvédelmi miniszter szerint egyikük sincs életveszélyben.
A magyar katonák bizonyították rátermettségüket, azt, hogy bízhatunk bennük, rendületlenül helytállnak, bármilyen feladat elé is kerülnek külföldön vagy itthon – mondta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a Koszovóban megsérült katonákat hazaszállító repülőgép landolását követően újságíróknak.
A 12 sérültet szállító katonai gép nem sokkal délután 3 óra előtt szállt le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren. A miniszter a gép érkezése után a fedélzeten néhány szót váltott a katonákkal.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf ezt követően újságíróknak nyilatkozva kiemelte: a magyar katona ismét helytállt, hősiesen teljesítette kötelességét.
Nemzetközi kötelékben, olasz-amerikai parancsnokság alatt került az a magyar manőverező század bevetésre tegnap Koszovóban, amelyik a tüntetőkkel került összetűzésbe – közölte.
A miniszter elmondta: “összesen 27 sérültünk van, 12-en jöttek a repülőgépen most”.
Közölte azt is, mindenkinek, a súlyosabb sérülteknek is stabil az állapotuk, életveszélyes sérült nincs. A hazaérkezett sérültek találkozhatnak családtagjaikkal, majd a Honvédkórházba szállítják őket.
A miniszter kitért arra: a katonák elmondták neki, hogy “az incidens sokáig tartott és rendkívül erőteljes volt”.
A magyar katonák a sérülésük ellenére is bátran helytálltak, többen – akik erre képesek voltak – visszamentek a feladat végrehajtására – mondta
A köztársasági elnök szerda reggel meglátogatta a kórházban a Koszovóban megsérült, már idehaza lábadozó magyar katonákat.
Novák Katalin azt írta a Facebook-oldalán, hogy a Magyar Honvédség főparancsnokaként személyesen is megköszönte a helytállásukat, és mihamarabbi gyógyulást kívánt nekik.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Forrás: MTI)