Novák Zalán kertelés nélkül mondta el véleményét Ambrus Attiláról: nem úgy nyilatkozott, mint sokan gondolnák

Mi is megírtuk, hogy néhány adással ezelőtt Novák Zalán és Ambrus Attila keményen összevitatkoztak a Farm VIP című műsorban a TV2-n.

Zalán akkor kilátásba helyzete, hogy Attila esetleg csalt volna az egyik feladatnál: ez később nem bizonyosodott be, és a Viszkis nagyon a szívére is vette ezt a vádat.

Ám ahogy telik az idő, úgy derül ki, milyen sok közös van a két játékosban. A Ripost most megkereste Zalánt, akinek már koránt sincs negatív véleménye Ambrus Attiláról:

„A műsor elejétől fogva Attila és én vagyunk azok, akik a terhek nagy részét cipeljük a vállunkon. A farmon ő volt az én bajtársam és én az övé, hiszen mi keltünk fel hajnalban az állatokhoz, míg a többiek durmoltak  -kezdett bele mondandójába Zalán.

“A játék során próbáltam őt figyelni és tőle ellesni a fortélyokat. Sosem arra figyeltem, hogy miként mondja a dolgokat, inkább azt, hogy mit mond” – mondta a lapnak az Exatlon sztárja.

“Attilával gyakran beszélünk telefonon azóta is. Ő sokkal jobb ember annál, mint amit gondolnak róla”  – zárta a beszélgetést Novák Zalán.

Úgy tűnik tehát, hogy a közösen elvégzett rengeteg munka és a hasonló gondolkodás összehozta ezt a két első látásra különböző karaktert.

Már ebben a videóban is összepacsiznak, hiszen kiderül, sok dolgot ugyanúgy látnak:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!  

(Kiemelt kép: TV2)