Németh Szilárd elárulta: sok magyar család rezsijét érintő törvény várható, ennyi minden változik

A rezsicsökkentés működik és a kormány meg fogja azt védeni – jelentette ki a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos, fideszes országgyűlési képviselő az Origo online hírportálnak adott, szombaton megjelent interjúban.

Németh Szilárd közölte, törvényjavaslatot nyújt be, amely rendezi a PB-gázpalackokkal kapcsolatban felmerült problémákat.

A kormánypárti politikus kiemelte, a rezsicsökkentés minden magyar családnak havi átlagban 181 ezer forintos megtakarítást jelent, és ennek köszönhető, hogy az uniós tagállamok közül Magyarországon jutnak a legolcsóbban áramhoz és gázhoz a háztartások.

Szólt arról is, a 2024-es költségvetés egyik legfontosabb célja is az, hogy háborús időben megvédjék a rezsicsökkentést.

Hozzátette: Magyarországnak az energiaárak emelkedése csak tavaly 4000 milliárd forintjába került. Az ország éves energiaszámlája előzőleg nagyjából 7 milliárd euró volt évente, most 17 milliárd euróra nőtt – fejtette ki.

Németh Szilárd a palackos, tartályos vagy úgynevezett falugázt használók problémáiról szólva elmondta, gyakran nincs elég palack, és kialakult egy olyan gyakorlat is, hogy a 11,5 kilogrammos töltőtömeg helyett csak 10,9 kilogrammosat árulnak, ami így nem rezsivédett.

A kormánybiztos jelezte, a kormány, a Fidesz és a KDNP-frakció, valamint a szolgáltatók támogatásával törvényjavaslatot készül benyújtani, ami rendezi ezt a helyzetet.

Vissza kell térni a 11,5 kilogrammos töltőtömegre, aminek nem lehet magasabb az ára, mint a 10,9 kilogrammosé, és mindenhová, ahol erre szükség van, el kell jutnia a PB-gázpalacknak. Egyszerre kell fenntartani az ellátásbiztonságot és a megfizethetőséget – fejtette ki.

Németh Szilárd hangsúlyozta: a szankciós és embargós csomagok belerángatták Európát egy olyan helyzetbe, amely nagyon sok kárt okozott már eddig is, és egyedül Magyarország tudta azt keresztül vinni, hogy ahogyan csak lehet, kimarad ebből.

Fontosnak nevezte az energiaszuverenitást, és azt, hogy biztonsággal el lehessen látni a magyar embereket, háztartásokat.

Elmondta, a Paks által biztosított energia miatt tud a kormány olcsó villamosenergiát biztosítani. Paks a rezsicsökkentés fenntartásának kulcsa – húzta alá.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: MTI, kiemelt kép: Kovács Tamás – MTI)