“Nem látok” – ezek voltak az utolsó szavai annak a 27 éves fiúnak, aki összeesett és meghalt egy szombathelyi bárban

Egy szemtanú szerint a fiatal egy hatfős társasággal volt a bárban, amely társasjátékokkal és számítógépes játékokkal várja vendégeit. A 27 éves, fiatal fiú a testvérével táncolt, majd visszament az asztalához, ahol próbált megtámaszkodni. –

“Nem ittasság miatt tántorodott meg a srác. Azt mondta a társainak, hogy nem lát, majd összecsuklott – nyilatkozta az informátor a 112press-nek.

“A bárt 21:16-kor mindenkinek el kellett hagynia. Sokáig próbálták visszahozni. Egyszer úgy tudom sikerült is, de ismét leállt a szíve és már nem lehetett megmenteni. Nagyon szomorú, ami történt” – tette hozzá az egyik szemtanú.

A 112 Emergency Press helyszíni tudósítást is készített az esettel kapcsolatban, a videóban további fontos információk hangzanak el az eset körülményeiről, az újraálsztésről, és arról, mi, hogyan történt:

Mint mindenki, mi is lesújtva és értetlenül állunk az eset előtt. Őszinte részvétünk az egész családnak.

(Kiemelt kép forrása: 112 Emergency Press)

(*Megjegyzés: A 112 Press a tudósításában először 21 évesnek írta a fiatalembert, a helyszínen beszerzett adatok alapján. Időközben kiderült, az elhunyt 1992-es születésű, szeptemberben lett volna 28 éves. A tévedésért elnézést kérünk!)