Nagyon megsértettem idős édesanyámat: sokáig nem szólt hozzám, végül ezt a pár megható sort írta nekem

A következő sorokat egy megbántott édesanya írta a lányának. Egy idős, megfáradt ember, aki  talán már nem olyan nyitott az újdonságokra, már nem olyan ügyes mint egykor, több türelmet igényel, de ugyanúgy szereti gyermekét, mint évtizedekkel ezelőtt.

Ős is csak arra a szeretetre és törődésre vágyik, amivel elhalmozta gyermekét az elmúlt évek alatt. Így szólnak az intelmei:

“Ha azt látod majd, hogy tudatlanul állok az új dolgok előtt, hagyj időt tanulnom és ne mutasd, hogy reménytelen eset vagyok.

Emlékezz rá Kedvesem, hogy mennyi mindenre tanítottalak meg kiskorodban: szépen enni, egyedül felöltözni és megfésülködni, felvenni a kesztyűt az Élet kihívásaival szemben.

Ha nehezemre esik majd a járás, hagyd, hogy beléd kapaszkodjak, ahogy én segítettem Neked az első lépéseknél.

Ha beszélgetés közben elejtem a szavak fonalát, ne követeld, hogy lehajoljak érte, csak hallgass meg. Amikor pedig eljönnek az utolsó napok, ne hagyj magamra azért, mert szomorúnak vagy tehetetlennek érzed majd magad.

Segíts az út végére érni. Én pedig egy cinkos mosollyal megköszönöm Neked, hogy együtt töltöttük ezt az időt: az Élet ajándékát!”

Mi megkönnyeztük ezeket az egyszerű, tiszta, de mégis nagyon tartalmas gondolatokat. Tényleg bennük van az egész élet!

Oszd meg te is ezt a fontos útravalót, hogy minél többen tudjanak róla! 

(A nyitókép illusztráció)