Nagy hírrel örvendeztette meg Putyint a védelmi minisztere: már ez a terület is az övék

Szergej Sojgu a szakadár “Luhanszki Népköztársaság” területének felszabadításáról tájékoztatta az orosz elnököt – ismertette az orosz védelmi minisztérium.

A védelmi minisztérium közölte azt is, hogy az orosz hadsereg és a luhanszki “népi milícia” erői teljes ellenőrzésük alá vonták Liszicsanszk városát és a környező településeket.

Amelyek közül a legjelentősebbek Bilohorivka, Novodruzseszk, Malorjazancevo és Belaja Gora.

A tárca hozzátette, hogy az utóbbi 24 órában 182 négyzetkilométer területet foglaltak el a csapatok.

Andrej Marocsko, a luhanszki milícia alezredese közölte, hogy a régió feletti teljes ellenőrzés megszerzése annak adminisztratív határai között még nem jelenti a “népköztársaság” biztonságának megteremtését.

“Sajnos vannak erők és eszközök, amelyek képesek ártani Luhanszk és Donyeck területének” – fogalmazott.

Úgy vélte: a donyecki népi milíciával és az orosz hadsereggel olyan távolságra kell tolniuk az ellenséget, hogy azt mondhassák, teljesen biztonságban vannak.

Marocsko hozzátette, hogy ez Luhanszk határaitól mérve mintegy 300 kilométer.

Jurij Sak, az ukrán védelmi minisztérium szóvivője a BBC-nek azt mondta, hogy Liszicsanszk városa nem áll az orosz erők „teljes ellenőrzése alatt”, annak ellenére, hogy Moszkva azt állítja, hogy a város elesett.

Ugyanakkor hozzátette: a városban a helyzet nagyon nehéz, mivel az orosz csapatok pihenés nélkül nyomulnak előre.

Sak elmondta, hogy az ukrán életek mindennél többet számítanak, ezért bizonyos területekről vissza fognak vonulni, hogy aztán a jövőben visszafoglalhassák azokat.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: részben MTI)