Müller Cecília bejelentette, hogy az idősek mellett kiknek a beoltása kezdődik el mostantól:

Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs szerdai, március 24-i sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy megkezdődik a “kritikus infrastruktúra” dolgozóinak tömeges oltása.

Ebbe a körbe tartoznak a közlekedési alkalmazottak, illetve a paksi atomerőmű és a villamosművek alkalmazottai. Mellettük a vasutasok is részesülnek oltásban mostantól.

Mindez tehát azt jelenti, hogy az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók, a regisztrált idősek és krónikus betegek, a védekezést irányítók, a rendőrök és a katonák után hatodik körben sorra kerülhetnek az “egyes kritikus infrastruktúrák működtetői”.

Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy ide tartoznak:

A tömegközlekedést biztosító BKK dolgozói, akiknek egy része már részesült oltásban.

A magyar lakosság áramellátását biztosító Paksi Atomerőmű és az MVM érintett dolgozói.

A MÁV és GYSEV kritikus infrastruktúrába tartozó dolgozói.

Folytatódik még a 65 év fölöttiek oltása is – jelentette be még Müller Cecília.

Ismert, a keddi napig 1,696 millió ember kapta meg Magyarországon legalább az első koronavírus-védőoltását, 494 520-an pedig már mindkét vakcinához hozzájutottak.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!