Mező Misinek fogyni kezdett a pénze a világjárvány alatt, pedig épp házát építette: nem sajnáltatta magát, sokkal jobbat talált ki

Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembereként hamar az ország egyik legnépszerűbb zenésze lett. Nemcsak a jó dalok és a remek szöbegek tehetnek erről, hanem Misi személyisége is. Közvetlen, emberközeli, szerethető figura, aki mindig megpróbálja optimistán nézni a dolgokat.

Mikor tavasszal beütött a világjárvány, elmaradoztak a fellépések és fogyni kezdett a pénz, akkor sem sajnáltatta magát, hanem saját maga oldotta meg a helyzetet. Pedig épp egy házépítés közepén voltak. Minderről így mesélt a Spektrum Home-on vasárnap délben adásba kerülő NőCommentben:

„Amin tudtam, spóroltam vagy én csináltam meg. A villanyszerelést például az öcsémmel végeztük, mi véstük ki a vezetékek helyét, vagy például az előtetőt, ami egy vasszerkezet, azt is az öcsémmel ketten csináltuk” – mondta Misi.

Az ehhez szükséges anyagot egy közeli vaskereskedésben szerezte be, ám a telep tulajdonosa nem engedte kifizetni az árut, mert nagy rajongója Misi együttesének.

„Már cikinek éreztem, nem azért jövök ide, mert ingyen szeretnék ezekhez hozzájutni, ezért úgy döntöttem, hogy ha már nincsenek koncertek, én odamegyek dolgozni, ledolgozom az árut a lakatosműhellyel összekötött vastelepen” – számolt be Mező Misi a Ripostnak.

Ha a világjárvány még hosszú ideig itt marad, könnyen lehet, hogy az énekes újra beáll dolgozni a vastelepre.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!