Merkely Béla szörnyű hírt közölt azzal kapcsolatban, meddig tart majd a 4. hullám

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora nagyinterjúban mondta el, hogy mi várható ősszel, és hogy milyen jellegű lesz a világjárvány közelgő 4. hulláma.

A professzor az Indexnek többek között azt hangsúlyozta, hogy “a hatékonyabban terjedő vírusmutációk megjelenésével a maszknak egyre kevesebb lesz a védelmező ereje. Egy kis időre levesszük, mondjuk egy pohár víz megivásához, ez pedig épp elég a megfertőződéshez. Ezzel pedig azt akarom hangsúlyozni, hogy a maszkviselés nem pótolja az oltást”.

A szakember nem túl derűlátó a 4. hullám hosszával kapcsolatban: “A delta variáns roppant fertőző, megtalálja a rést a pajzson, így azok, akik eddig megpróbáltak elbújni a vírus elől, és igyekezték oltatlanul átvészelni a mindennapokat, jó eséllyel megfertőződnek. S, ha nem is lesz annyi beteg és nem lesz olyan erős ez a hullám, mint a második vagy a harmadik, mégis, egy elhúzódó, hónapokon át tartó járványra készülhetünk, annyi különbséggel, hogy ez leginkább az oltatlanok esetében okoz majd súlyos lefolyású kórképet” – figyelmeztetett a SOTE professzora.

Ezzel együtt Merkely Béla úgy gondolja, hogy nyugodtan elengedhetjük a gyerekeket iskolába és óvodába, ám ha lehetséges, oltatlan emberekkel, különösen idősekkel, például nagyszülőkkel minél kevesebbet találkozzanak, nehogy továbbadják nekik a közösségben összeszedett fertőzést.

 Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: MTI)