Merkely Béla professzor borúlátó a nyitással és a lazításokkal kapcsolatban: késői dátumot mondott
|Ha nem lennének szigorítások, meredeken emelkedne a fertőzöttek száma, ezzel párhuzamosan az orvosi, kórházi kezelést igénylőké is radikálisan nőne – mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Merkely Béla hozzátette: a Semmelweis Egyetemen már több beteget kezelnek, mint a tavaly novemberi csúcs idején, és a súlyos esetek számában országos szinten is 95 százalékra közelítették meg a novemberi csúcsot.
Viszonylag rövid időn belül ezek a számok még jelentősebben emelkednének, és adott esetben a kórházi ellátás színvonalát is befolyásolnák, “ha nem lépnénk időben a szigorítás felé” – jelentette ki.
Arra a kérdésre, hogy a szigorítások mennyire rövidíthetik le a harmadik hullámot, azt mondta: a koronavírus-járvány harmadik hulláma korábban érte el Írországot, Nagy-Britanniát és Portugáliát, és ezekben az országokban a szigorítások után körülbelül egy hónappal az esetszámok jelentősen csökkentek.
A szakember szerint a szigorításokkal az új esetek száma csökken majd, ennek látványos hatása két hét múlva lesz érezhető. Hozzátette: nagyon fontos ugyanakkor, hogy tart a lakosság oltása, mert a járvány leküzdésének leghatékonyabb módja a minél nagyobb arányú oltás. Véleménye szerint május közepén már “lényegesen jobb lesz a helyzet”, és lehetőség lesz a szigorítások lépcsőzetes csökkentésére.
A professzor szerint tehát csak május közepén indulhat el a szabályok fokozatos enyhítése.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Forrás: MTI)