Megtörte a csendet Suhajda Szilárd felesége! Kamerák előtt árulta el, miért nem találhatták meg a hegymászót:

Hosszú interjút adott Csisztu Zsuzsának Suhajda Szilárd özvegye, melyben sok olyan dologról beszélt, amit eddig még nem osztott meg a nyilvánossággal.

Elárulta azt is, mennyire tartja veszélyes sportnak a hegymászást:

“Nem gondolom veszélytelennek a hegymászást, de sokkal veszélyesebbnek sem másnál, ha az ember tudatosan és felkészülten csinálja.

Szóval azt gondolom, attól, hogy valakinek családja van, nem szíjazhatod oda a székhez.

Szilárd is támogatott engem minden elképzelésemben, száz százalékban a partnerem volt” – hangsúlyozta Tímea.

Majd később rátért arra is, hogy szerinte miért nem találta meg több mentőexpedíció sem a férje holttestét:

“Az én teóriám egyszerű: Szilárd ott volt egy nagyon kitett, omlékony helyen, és egyszerűen lecsúszott.

És olyan irányba csúszott le, amely nem az útvonal része, ezért sosem fogják megtalálni.

Valószínűleg beesett egy hasadékba, és ezért nem látszik helikopterről sem” – mondta el az interjúban.

Arról is beszélt, hogyan közölte kisfiával, Somával, hogy apa nem jön haza többé, és azt is elárulta, mi volt rá a kisfiú szívet tépő reakciója: ide kattintva láthatod.

Íme a teljes beszélgetés:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Kiemelt kép: Suhajda Szilárd Facebook oldala)