Megszólalt Suhajda Szilárd felesége: “Először éjszaka vették észre Szilárdot, amikor…”
|Egy ország szorít azért, hogy a péntek reggel indult mentőcsapat életben találja Suhajda Szilárdot.
A hegymászó néhány nappal ezelőtt még optimistán beszélt a csúcstámadásról legutolsó videóüzenetében.
Tanulságos látni, milyen brutális körülmények uralkodnak a Himaláján, a felvételt ide kattintva nézheted meg.
Ide kattintva pedig megtudhatod, hányan vesztették eddig életüket idén, a tavaszi mászószezonban a Mount Everesten. Megdöbbentően magas a halálos áldozatok száma!
Szilárdot egyelőre csak eltűntként tartják nyilván, a Blikknek nyilatkozott Szilárd felesége, Legindi Tímea, aki megdöbbentő részleteket árul el férje hollétéről:
Egy mászócsapat az ún. Hillary-lépcső – a csúcsra vezető út – alján, 8780 méter magasan kétszer is látta őt.
Először éjszaka vették észre Szilárdot, amikor a csúcsra igyekeztek: akkor még halottnak hitték, mert Szilárd nem mozdult.
Majd amikor reggel, helyi idő szerint 8 óra előtt lefelé ereszkedtek, akkor ismét látták, de már kicsit máshol, és azt is észrevették, hogy mozog.
Mivel azonban nem volt megfelelő felszerelésük, sőt egyik tagjuk is bajban volt, ezért nem tudták megszervezni Szilárd mentését.
Bár nem tudni, elérte-e a csúcsot, „tiszta mászással” ilyen magasra magyar sportember még nem jutott – hangsúlyozta Suhajda Szilárd felesége, Tímea.
Az itt látható felvétel még csütörtökön készült, Suhajda Szilárd felesége nyilatkozott a TV2-nek: nagyon szorít férjéért:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!